2005. jún. 17.
Koccintás sörrel
marinovMagyar ember sörrel nem koccint, tiltakozásul az 1849-es aradi kivégzések ellen. Egyes értelmezések szerint a tilalom 150 év után érvényét vesztette, van, aki ma is tartja, és van, aki nem hisz a mesékben.
Magyar ember sörrel nem koccint, így tiltakozva az 1849-es aradi kivégzések ellen, ami után az osztrákok ily módon ünnepeltek. Egyes értelmezések szerint a tilalom 150 év után érvényét vesztette.
A kor ismerői szerint a legendára nincs írásos bizonyíték, az semmilyen történeti forrásban nem jelenik meg. Hermann Róbert történész szerint a szóbeszéd abból az időszakból származhat, amikor Magyarországon megjelent a tömeges sörfogyasztás. „Elképzelhető, hogy a borkereskedők találták ki, hogy hazafias színben tüntessék fel a bor fogyasztását szemben a sör fogyasztásával” – nyilatkozta a történész egy 1999-es, Tv2-nek adott interjújában.
Katona Tamás történész szerint a németek nem is igazán koccintottak sörrel, inkább az asztalhoz csapták korsójukat. „Ábrázolás is csak egy van az osztrákokról, ahogy a győzelemre koccintanak, de akkor is hosszú pezsgőspoharakkal. A kép egyébként nem is reális, hiszen valamennyi tábornok felfelé néz a fejük felett lebegő sasra. A történet tehát mese, de az sem véletlen persze, hogy miről születnek legendák” – mondta Katona a Hajdú-Bihari Naplónak nyilatkozva 2000-ben, egy évvel a 150 éves elévülési határidő után.
Hermann Róbert szerint a legenda szívóssága azt mutatja, hogy milyen mélyen rögzült a magyar társadalmi tudatban a megtorlás emléke. „A trauma azért is volt olyan erős, mert az emberek többsége a szabadságharcot jogos küzdelemnek tartotta, s nem megtorlást, hanem amnesztiát várt 1849 őszén. Az 1867-es kiegyezés után a lelki megbékélés egyik legnagyobb akadálya éppen október 6. emléke volt – nyilatkozta a történész a Kisalföld Online-nak.
És az emlékezés még ma is tart, bár a Marketing Centrum közvélemény-kutató júniusi felmérése szerint a sörivók 45 százaléka már nem törődik a koccintási tilalommal. A hagyományhoz leginkább az idősebbek tartják magukat: a 60 év feletti sörivóknak csupán 28, a 18-29 éveseknek viszont 61 százaléka szokott sörrel koccintani.
A magyarok közt egyébként közel azonos a „sörösök” és „borosok” aránya: a válaszadók 27 százaléka a sört, és 24 százalékuk pedig a bort szereti jobban, 14 százalékuk mindkét alkoholfajtát egyformán kedveli, 35 százalékuk pedig egyiket sem szereti.
Ui: mivel a fent idézett interjúk nagyrészt a 150 éves határidő lejárta, azaz 1999 körül készültek, mi is megkérdeztük Hermann Róbertet, sikerült-e azóta új forrásokat találni a témában. Nem sikerült.
Címkék: tévhit, sör, hagyomány, 1848
csak annyit fűzök a borosok “ellenreklámjához” Hermann Róbert úrnak, hogy a pannóniába érkező rókaiak már feljezéseket tettek az itteni sörfogyasztásról, szal nem tegnap, és nem 150 éve gondolkodik a sörrel a pannónia népe!
A Belga zenekar a sörrel nemkoccintást a Bach-korszakkal hozza összefüggésbe, sztem érdemes lenne utánanézni…
“csak annyit fűzök a borosok “ellenreklámjához” Hermann Róbert úrnak, hogy a pannóniába érkező rókaiak már feljezéseket tettek az itteni sörfogyasztásról, szal nem tegnap, és nem 150 éve gondolkodik a sörrel a pannónia népe!”
Alaposan félreolvastad te ezt, barátom…
nem az a fontos, hogy valóban koccintottak e sörrel az osztrákok.
Ha a hagyomány a sörrel koccintást ezzel hozza összefüggésbe, lényegtelenek a tények, magyar ember sörrel nem koccint.
(a 150 éves elévülési idő viszont biztosan hülyeség)
Egyetértek kedves levélírok. Sörrel nem koccintunk, és ez már így van, és így is lesz. Talán jobban utána kellene nézni, honnan van ez a hagyomány. Egyébként én már nem vagyok 2O éves de nem sok embert láttam aki koccintott volna sörrel!!!!!!!!!!!!:
A koccintás bármilyen itallal csodálatos dolog,szerintem elvakultság lenne bármilyen történelmi,vagy hazafias indokkal hanyagolni.
Koccintson mindenki amivel akar és váljék egészségére.
Nem a múltban kell élni hanem a jelenben(ha nehéz is).
A nemkoccintástól vajon feltámadnak-e a vértanúk?
Sehol nem leltem nyomát, hogy anno Aradon serfőzde működött volna. Míg a környékről -hordóban- a kivégzés helyszínére szállították volna a nemes nedűt, az nagy valószínűség szerint megbuggyant volna, nem lévén még pasztörizálás. A hagyomány mindenesetre szép dolog, Prágában jártamkor a Kehelyben pl. mindenki tudta miért nem koccintanak a magyarok sörrel, és tiszteletben is tartották! (csak megemeltük a korsókat) A százötven éves “türelmi időt” azonban igen nagy marhaságnak tartom…
Szerintem a sörösök és borosok aránya nem egyenlő. A magyar mindig is borivó nemzet volt, amit az utóbbi idők nemzetközi borversenyein elért eredmények is mutanak. (amúgy nem tudok egy külföldön is ismert és elismert magyar sört sem ). És magyar ember tényleg nem koccint sörrel. Tartsuk a hagyományokat.
egy fiatal
Talán ma már nem is igazán fontos, hogy hogyan és mikor alakult ki a sörrel nem koccintás. Ez mára egy szimbólummá vált, azon emberek előtti tisztelgésnek a szimbólumává, akik a 1848-49-es szabadságharc alatt az életüket áldozták a szabadságért. Adjunk hálát az istennek, hogy mi nem fogjuk fel, hogy milyen helyzet lehet az, amikor reális dolognak tűnik az életünket feláldozni egy ügyért. Egyébként az ember a felmenői sírjához is virággal megy ki, tisztelgésképpen. Én a nem koccintással tisztelgek szabadságharcunk mártírjai előtt.
“A kor ismerői szerint a legendára nincs írásos bizonyíték, az semmilyen történeti forrásban nem jelenik meg.”
Ha jól veszem ki, akkor a cáfolatra sincs írásos bizonyíték.
Engem legalábbis a fentiek nem győztek meg. Ettől függetlenül könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy legenda legyen. Az én (megalapozatlan) verzióim:
a.) Valószínűleg akkoriban (is) az emberek úgy tartották, hogy magyar ember bort, német(osztrák) pedig sört iszik. Tehát azt a jelenetet, mikor a megtorlást ünneplik csak úgy tudja elképzelni az egyszerű ember, hogy sörrel koccintanak - a legvalószínűbb pezsgőről talán nem is hallottak akkoriban sokan.
b.) Ugyanabból kiindulva, hogy magyar ember bort iszik: sokan sörivásnál egyfajta lelkiismeretfurdalással találkozhattak, amiért nem a nemzeti italt isszák, hanem azt, amellyel pl. az ellenséget is azonosítják. Így könnyen elterjedhet egy olyan szokás amivel látványosan kifejezik, hogy mégis különböznek azoktól, sőt egyben tiltakozunk is.
(Én nem szeretek koccintani sörrel, de ha barátaim koccintanának, akkor sokszor inkább nem különcködöm. Akármi az alapja, szép hagyománynak tartom, örülnék ha megmaradna.)
Itt nem a legenda a lényeg. Az emberek már 150 éve minden sörkoccintásnál sokszor megelékeznek egy kicsit az aradi vértanúkról. A lényeg ez.
a soproni sör pl nyert díjakat már külföldön
meg biztos még másik is
jómagam nem tartom igaznak a dolgot, de zoli79 verziója állhat a legközelebb a valósághoz, eltekintve a közeli serfőzdék hiányától
lehet hogy volt olyan mobil cuccuk, mint az amcsiknak irakban toitoi wc vagymi
A koccintás
Amikor a természetfeletti (közvetlenül nem érzékelhető) erők képzete kialakult az emberekben, megszületett az ember szellemi- és életműködését irányító láthatatlan erő, a szellem, a lélek fogalma is. Eredetileg a lelket is anyagi természetűnek vélték: a lélegzettel, a vérrel, az árnyékkal, tükörképpel azonosították.
Szellem minden élőlényben és tárgyban lakozhatott, és jó- vagy rosszindulattal viselkedtek az emberrel.
A jó és rossz szellemekkel kapcsolatos hiedelmek beépültek az emberek mindennapi viselkedésébe. Így fentmaradt a rossz szellemek eltávolítására törekvés: ásításnál, köhögésnél kezünk a szánk elé tesszük (hogy a rossz be ne hatoljon); tüsszentőnek egészségére kívánjuk (a rossz szellem távozzon, ne a jó); az ivás előtti felkiáltással, koccintással a száj kinyitásakor az ártó szellem elriasztása a cél.
A magyarok (a fentieknek megfelelően) koccintottak az ismert italokkal (kumisz, bor, pálinka). Mire a sörital is eljutott a magyarokhoz elfelejtődött a koccintás (felkiáltás) oka: a söröskupákkal a Szabadságharc előtt sem koccintottak.
Magyar sörök nyertek már díjjat külföldön, csak hát az se ma volt. Annak idején talán a Platán sör volt a legjobbra sikeredett. Volt idő amikor órákat kellett sorban állni a Kanizsai sörgyár Balatoni Világos névre hallgató sörére, és azóta sehol semmi. Piacot vettek a külföldiek, és azóta a hazai sörgyártás olyan lett amilyen.
Korsóval nem szokás koccintani a németeknél sem, odaverik az asztalhoz. Üveges sörrel a nyakánál vagy a talpánál jól eső érzés összeverni az üveget
Borivó nemzetnek meg nem nevezném a magyarokat, mivel annak idején kumisz és sör ivók voltak a honfoglaló magyarok. A hazai borkultúra pedig az országba betelepült sváboknak-szászoknak és palócoknak köszönhető.
szerintem a lényeg az, hogy igyunk, koccintsunk, jól érezzük magunkat.
vannak akik ilyen triviális-formán elkerekedett szemekkel, remegő habzó szájjal szónokolják hogy “magyar ember nemkoccint sörrel”. meg 150év után amnesztiázzuk a sörkoccintástilalmat hahaha ezen nevetek a legjobban. miért nem mondjuk 250év után tesszük ezt? biztos valami csőd szélén álló sörgyár elterjesztette ezt is a néppel, az meg bekajál mindent amit eléraknak, utána pedig egy koccintásnál bukik ki az emberekből a soksok álbölcsesség.
háhá
Én nem szeretem a sört…:)
A bort viszont annál inkább, úgyhogy én továbbra is koccintok. A nagy dolgokat és a kutatásokat meg hagyom az okosokra.
Gági
A koccintásról én azt hallottam, hogy az úri osztályból, legfőképp a királyoktól származik. A koccintás (kupával!) a bizalom jeléül szolgált, mert e művelet során átlöttyent egyik nedű a másikba, ezáltal biztosítva a másik felet, hogy nem mérgezik meg egymást…
A magyar termékek -azt vettem észre- leginkább kishazánkban világhírűek (ez persze ismertebb honfitársainkra is igaz). De azért szopogassuk bőszen a monde selectionos söreinket, van egy-kettő ami iható, ha mást nem, néhány licenszelt biztos. Koccintsunk, mert az jól esik, ha a vértanúkat nem is, a társadat tuti megtiszteled…
Tiszta hülyeség az egész! Azzal koccintok, amivel akarok! Nem különösképpen izgat, hogy néhány idióta nem koccint a sörrel. Nekem jólesik és kész.
Én úgy tudom, hogy abban az időben majdnem mindenki bort ivott. A sor sedig csak abban az időben kezdett megjelenni hazánk területén
[…] hagyomány hátteréről mindent összegyűjtött már az urbanlegends.hu, olvassátok el, ha gondoljátok. Amit nem értek: hogy ha ez az egész szokás szájhagyomány […]